Önkontroll
9:22
Sok esetben tudjuk, a tudatunkkal felfogjuk, hogy hogyan is kellene egy-egy helyzetben viselkednünk, de amikor benne vagyunk, az már egy teljesen más eset. Akkor és ott, abban az adott szituációban nehéz a tudatos énünkkel gondolkodni, hiszen az egónk minden erejével azon van, hogy érvényesüljön, hogy megvédje magát a külső hatásokkal szemben. Korábban már írtam erről a bennünk élő kis lényről, aki teljes mértékben a mi részünk, általa vagyunk azok, akik. Nem lehet, és nem is szabad teljesen elnyomni magunkban, hiszen az elme egyes viselkedési mintái nagyon is fontosak számunkra, mint például, hogy ne menjünk át az úttesten, ha piros a lámpa, vagy ehhez hasonló megtanult és berögzött sémák, melyek segítik a mindennapjainkat. Nem tudnánk ezek nélkül létezni, ezért meg kell tanulnunk vele élni.
A lábadozásom alatti most már lassan két hónap alatt elég keményen megtapasztaltam az egó árnyoldalait. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megviselhet a bezártság, pedig folyamatosan küldte agyam a vészjelzéseket, csak nem foglalkoztam velük. Elfeledkeztem arról, hogy megerősítsem magam tudatosan, ezért szép lassan és szinte észrevétlenül az egóm vette át az irányítást. Nem töltődtem fel energiával meditációk során, nem olvastam vagy fejlesztettem magam ezen a téren, ennek következményeképpen pedig a körülöttem lévő emberekkel egyre ingerültebben viselkedtem. Túl későn vettem mindezt észre, hiszen amikor a regényemen vagy a blogon dolgoztam, mindig óriási lelkesedés és öröm töltött el, amely teljesen elvonta a figyelmemet arról, hogy milyen mélyre ások magam alatt. A legfurcsább és legelszomorítóbb pedig az volt, amikor tudtam, hogy most épp az egó beszél belőlem, annak is tudatában voltam, hogy nem így kellene viselkedem, de egyszerűen képtelen voltam megfékezni és kordában tartani. Nincs is a világon annál megrendítőbb, mint amikor kimondjuk a szavakat, amiket igazából nem is akarunk, amelyekkel végül csak azt érjük el, hogy még mélyebbre taszítjuk magunkat, viszont az egónkat minden egyes alkalommal elégedettség tölti el. Megnyerte a csatát, és ő irányított. Egy részed ilyenkor tombol önelégültségében, míg a másik elmerül a tehetetlenség fájdalmában.
Mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a kis káosz-lény a barátunk legyen, ne pedig önnön ellenségünk? Az már számomra is világossá vált, hogy minél jobban próbálom elnyomni, annál erősebben tör a felszínre a legrosszabbkor. Egy erős szövetségessé kell válnia, hogy az élet minden területén és helyzetében meg tudjunk állni a saját lábunkon. De ezt mégis hogyan lehet elérni? Ha logikusan végiggondoljuk, akkor a válasz szinte az orrunk előtt hever, mivel elménk mindent viselkedési minták alapján dolgoz fel, és reagál le. Tehát két dolgot kell tudatosan megtennünk, hogy változtatni tudjunk egónkon, és megszelídítsük ezt a kis öntörvényű lényt. Első sorban fel kell számolnunk a negatív érzelmi alapon létrejött sémákat magunkban, ehhez viszont fel kell dolgoznunk a bennünk lévő minden olyan emléket, amelyek sérelmet okoztak nekünk a múltban. Hiszen a jelenbeli helyzetekre nem húzhatjuk rá a múlt eseményeit és következményeit. Minden a saját hozzáállásunk kérdése, mi magunk döntjük el, hogy valami rosszul esik nekünk, vagy inkább meglátjuk benne a tanító jelleget, hogy mire akarja felhívni az adott helyzet a figyelmünket. Amint ezeket a régi berögzött mintákat sikerül elengednünk, már egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz.
Ezután pedig felül kell vizsgálnunk az úgymond aktív szokásainkat, ami alapján a mindennapjainkat éljük, és ezeken változtatni. Hagyjunk el minden olyan szokást, amely esetlegesen testünkre és/vagy tudatunkra kártékony hatást gyakorolnak, és cseréljük le ezeket az életünkre nézve előnyösekre. Ha új mintákkal írjuk felül a régieket, akkor lesz mibe kapaszkodnia az egónknak, viszont ezekkel már nem hátráltatni fog bennünket, hanem a segítségünkre lesz. Csakis így tudjuk kontrollálni ezt a kis lényt magunkban, amely teljes mértékben érzelmi alapon működik. Amint bensőnkben rendet teszünk, az egó is engedni fog, végül pedig együtt, egymást erősítve dolgozhatunk. Bevallom őszintén, nagyon furcsa erre így gondolni, hogy mélyen bennem két rész van, melyek most nincsenek összhangban. Korábban valószínűleg én magam is abszurd butaságnak tartottam volna, ha valaki ilyesmit mond, viszont mostanra már többször is megtapasztaltam, hogy milyen is az, amikor az egyik vagy épp a másik irányít. Ezzel kapcsolatban van is egy nagyon érdekes és vicces videó, amely segítségével kicsit jobban meg lehet érteni ezt a különös helyzetet: Steve Peter - Human mind (The chimp paradox). Az előadó egy rakoncátlan kis csimpánzként utal az egó-lényünkre, viszont ő is kihangsúlyozza, hogy nem lehet megszabadulni a majmocskától, hanem nekünk kell gondoskodnunk róla. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően rengeteg motivációs videót találhatunk, melyek segítségével megadhatjuk magunknak azt a kezdő löketet, amelyre szükségünk van a változtatás útján. Saját bőrömön tapasztalom szinte nap mint nap, hogy a világ egyre befogadóbb, és felkészült a változásra. Viszont a kollektív tudatosság elérése rajtunk, egyéneken múlik, hogy mi mit teszünk meg annak érdekében, hogy változzunk és változtassunk. Elérkezett az idő, hogy jobbá tegyük világunkat, amely belőlünk eredeztethető, ezért mi magunk vagyunk felelősek érte. :)
0 megjegyzés