Egó vs Önvaló

9:13


Valószínűnek tartom, hogy mindannyian kerültünk már többször is életünk során olyan szituációba, amikor kialakult egy új helyzet, elsőre minden szép és jónak tűnik, de elkezdünk pörögni a dolgon és elménk nekikezd folyamatosan köpködni fel a sötétség mélyéről a kifogásokat, és a negatív végkimeneteleket. Nehéz az egó vad kirohanásait megfékezni, hiszen mélyen bennünk gyökerezik mindaz, ami alapján ilyen reakciókat produkálunk. De valójában mi is az egó? Nem más, mint személyiségünk, amely gyermekkori események, élmények és tapasztalások alapján kialakult belső mintáink összessége. Minden, amit abban a nagyon érzékeny és befogadó állapotban magunkba szívunk, szépen elraktározódik bennünk, és megszületik belőle bensőnkben egy kis lény, melyet egónak nevezünk. 
Sokszor érezhetjük azt, mintha két „ember” lakozna bennünk, és ezt pontosan ezért is gondoljuk. Minden egyes tudatosan fel nem dolgozott eseménnyel ezt a kis lényt tápláljuk, mely lassan elnyomja valódi énünket. Nem lehet rá azt mondani, hogy egy gonosz kis ellenség, hiszen a múlt eseményei alapján kialakított reakciókkal csak védeni szeretne minket a maga módján, de nem veszi észre, hogy ezzel csak nagyobb káoszt teremt bensőnkben. Biztos vagyok abba, hogy sokan éreztük már azt egyes helyzetekben, hogy „ez  nem is én vagyok”, vagy hogy „nem is értem, hogy miért csináltam ezt”. Azért, mert az egó vette át a hatalmat, és amikor kialakult egy olyan helyzet, amihez hasonló már történt korábban, akkor elővette a sötétben őrizgetett kis ládikából az ehhez a szituációhoz „pontosan” illeszkedő mintát, és aszerint cselekedett. Az egó nem veszi figyelembe az adott helyzetet, hogy itt mások a személyek, a hely és az idő. Nem tesz különbséget, mivel hasonló már történt, akkor erre is „így kell” reagálni. Ez a kis lény nem a mostban, a jelen pillanatban él, hanem a múlt információit vetíti ki a jelenre. Sajnos sok esetben ezt tudatosan észre sem vesszük, hiszen számunkra is ez a „logikus”, mivel készen a kezünkbe kapjuk a „tökéletes” reakciót. Erre egy nagyon jó példa lehet a megbocsátás, amikor el akarjuk engedni a rossz érzéseinket másokkal szemben. Valós belső énünkből indul ki ez az érzés, hiszen tudatosan megértettük, hogy erre van szükségünk a továbblépéshez a boldog és kiegyensúlyozott élet felé. Kellemes érzés tölt el bennünket, de amit ez megfogalmazódik bennünk, szinte azonnal felüti fejét elménkben az egó ellenállása, és meghúzza a vészharagot. Főleg ha azt tervezzük, hogy leülünk az illetővel személyesen átbeszélni a dolgot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor megírjuk üzenetben a gondolatainkat. Mi lesz, ha ő nem így gondolja? Mi van, ha beszélni sem akar velem? Valószínűleg nem kell bemutatnom senkinek az ilyen belső őrlődő párbeszédeket, melyeknek a vége legtöbb esetben az lesz, hogy inkább nem teszünk semmit. És persze van egy bűvös mondat, ami azonnal meghátrálásra készteti az egót: Mit fog gondolni rólam? Ez az kis benső lényünk legnagyobb félelme, hogy mit gondolnak róla mások. Ekkor pedig azonnal vízözönként zúdítja ránk a különféle összeesküvés-elméletek és az önmarcangolás hangjait, hogy a másik biztos ezt és ezt gondolja majd rólunk, ezért inkább bele se kezdjünk. De legtöbb esetben ez nem így van, csak az egó beszéli be nekünk. 
Merjünk őszinték lenni, és megismerni a másik véleményét, mert az esetek nagy részében annak az ellenkezője derül ki, amit negatívan gondoltunk. Csak a félelmeinket vetítjük ki a másikba, pedig sokkal jobb bátornak lenni, és megkérdezni, mintsem szorongással táplálni tovább az egó berögződött mintáit. És ez csak egyetlen példa volt, az élet számtalan területén találkozhatunk ehhez hasonló kellemetlen önmarcangolással és belső párbeszédekkel, melyeket az önvalónkat elnyomni vágyó kis egó-lénnyel folytatunk le minden egyes alkalommal. Viszont azt tudnunk kell, hogy nem ítélhetünk meg egy személyt vagy egy új helyzetet egy régi és eltemetett sérelmünk alapján, amihez a jelennek igazából nincs semmi köze! Vagy az is lehet, hogy a személy ugyan az – csak hogy az előző példánál maradjunk -, de az idő múlásával ő is változott, ahogyan mi magunk is. Adjuk meg az esélyt a jelen pillanatnak, és engedjük el a régi negatív érzéseket és félelmeket. Meg kell tanulnunk először is kordában tartani az egónkat ahhoz, hogy ilyen helyzetekben tudatos döntést tudjunk meghozni. A következő lépés pedig ezeknek a belső mintáknak a felülvizsgálata és felszámolása, hogy a jövőben ne alakulhasson ki több ilyen helyzet. Figyeljünk arra, hogy mindig a jelen helyzetnek megfelelően ítéljük meg az eseményeket és személyeket, nem pedig a múlt árnyékából. Ennek elérésére pedig legalkalmasabb a meditáció, amikor is lecsendesítjük elménket, elengedjük cikázó gondolatainkat és befelé figyelünk igazi önvalónkra. Ilyenkor vagyunk képesek érzelmileg eltávolodni a történtektől, és racionálisan végiggondolni az eseményeket. Nem a miérteket kell megtalálni, hanem hogy mit tanulunk belőle, vagy hogy milyen pozitív hatással lesz ránk. Bízzunk önmagunkban, és abban, hogy az Univerzumtól azt kapjuk, amire igazán szükségünk van. :)

0 megjegyzés

Üzemeltető: Blogger.