A zene mágikus ereje
5:23
Miért is tud olyan meghatározó lenni egy-egy dallam? Hogyan képes bekúszni tudatunk legmélyebb kis szegletébe is, hogy átkapcsoljon ott bennünk valamit? Rátok is ilyen hatással van a zene?
Én is azok közé tartozom, akik szinte mindenhez zenét hallgatnak, legyen az írás, olvasás, főzés, takarítás vagy edzés. Igazából nem is nagyon tudok meglenni zene nélkül, fontos részét jelenti életemnek, mivel a zene ereje fantasztikus hatással tud rám lenni. Viszont pont ezért vigyáznom is kell azzal, hogy mit hallgatok. Egyetlen szám el tudja érni nálam, hogy felszabadultan a fellegekben szárnyaljak, viszont azt is, hogy a sötétség legnagyobb mélységeibe süllyedjek. Pontosan ezért, azoknak akik a dallamok útján ennyire befolyásolhatóak, nagy körültekintéssel kell megválasztaniuk, hogy mivel ringatják magukat, vagy épp borzolják kedélyeiket. Gondolom, mint sokan mások, én is hajlamos vagyok a borongósabb hangulataim idején szomorkásabb, szívszorító zenéket hallgatni. Egyrészről ez jó is lehet, mert segít megélni érzelmeinket, de ha túl mélyen belemegyünk, akkor ez az egész napunkat megbélyegezheti. Sok esetben ezt nem tudatosan teszem, és amikor hirtelen feleszmélek, hogy még zenével is rásegítek a sötét hangulatra, azonnal átváltok egy felemelőbb hangzású, megnyugtató dallamra.
Egy-egy tevékenységemhez meg van az a tipikus zene, amit hallgatok. Minden egyes könyvhöz valahogy megtalálom a tökéletesen illő dallamot, és csak azt az egyet hallgatom közben. Ebből viszont szoktak furcsa érzések eredni, hiszen ha egy zenét kifejezetten egy könyv/képregény olvasása közben hallgatok, akkor az olyan szinten összekapcsolódik agyamban a tevékenységgel, hogy már másra úgymond nem tudom felhasználni, és egyenesen zavaró hallgatni. Amikor meghallom azt a bizonyos számot, akkor azonnal a történet jut eszembe, és máris belecsöppenek az általa nyújtott emlékekbe és élményekbe. Ilyen például a Two Steps From Hell együttes The Last Stand című darabja, amelyet az Éhezők viadala kötetek olvasása közben hallgattam. Tökéletesen rásegített a világ, az események és a hatások elképzelésére és életre keltésére - csak ajánlani tudom hozzá. Miközben H. P. Lovecraft műveit olvasom, akkor a Phantom Power Music előadásában a Dark Avenger borzolja a kedélyeket agyamban. Amikor pedig az Osho könyveket olvasom, akkor a Most Emotional Music Ever összeállításból az In That Smile duruzsolja fülembe kedves és megnyugtató dallamait. De ez csak pár példa volt saját listámból, megannyi ehhez hasonlót tudnék még felsorakoztatni. Ha belehallgattatok valamelyikbe is, akkor észrevehettétek, hogy nincs benne szöveg. Tudatosan kerülöm az olyan műveket, amiben ének van, hiszen azok elvonják a figyelmemet. Így tudja kifejteni egy-egy zene a legerőteljesebben a hatását, hiszen a tudtomon kívül bekúszik agyamba, és rásegít a hangulat megteremtésére. Az ilyen jellegű zenék oly mértékben képesek hatni az érzékekre, hogy szinte ténylegesen kiszakítanak a hétköznapokból, és egy teljesen más színezetet adnak a világnak. Szerencsére az internet segítségével ezernyi ilyen számra találhatunk rá, melyek oly mértékben képesek elvarázsolni érzékeinket, hogy teljesen a hatása alá tudunk kerülni.
Ez alól számomra az írás sem kivétel. Nagyon sok időt szoktam szánni arra, hogy újabb kincseket találjak az íráshoz. Valóságos zenebeszerző vadászatra indulok a youtube felületén, és órákat is eltöltök azzal, hogy megtaláljam a megfelelő alapanyagokat. Vagy mondhatjuk, hogy a zene talál rám. Ezek szinte teljesen "véletlenszerűen" szoktak történni, hiszen maximum csak az előzőleg megtalált számok címeit tudom beírni, és az oldal felajánl azokhoz hasonló műveket. Nehéz megtalálni a következő számot, de egy dolog biztos, ami félreismerhetetlen jelzésként szolgál számomra már a zene első másodperceiben is - mégpedig az, hogy furcsa borzongató érzés szalad végig a tarkómon, és szinte teljesen libabőrös leszek. Ekkor tudom, hogy egy tökéletes alapanyagot találtam az íráshoz. Sok esetben azonnal beindul a fantáziám, és a zenéhez illően megjelenik előttem egy-egy esemény a történetből. Agyam fantasztikus sebességgel kapcsolja össze a történések fonalát a dallammal, és csak úgy szárnyal utána a képzelet. Persze ilyenkor villámgyorsan jegyzetelek, nehogy elillanjon a kép, és sok esetben ilyenkor egy fejezet legfőbb momentumát ki is tudom dolgozni. Ebben annyi a hátrány, hogy nem valószínű, hogy pont a következő fejezet cselekménye elevenedik meg előttem, vagy még extrémebb esetben egy teljesen más történet eseményei - mivel a Lelkek útja mellett több más regénykezdeményem is van, amelyek egyelőre talonban fekszenek, várva arra, hogy újra elővegyem őket. De mindent szép sorjában, előbb ezt szeretném befejezni. Viszont ha eszembe jut valami ezekkel kapcsolatban, nem vetem el azonnal, hanem felírom a gondolataimat, és szépen visszacsúsztatom tudatom egy háttérben levő zugába az egészet. Mivel már korábban megosztottam Veletek a következő fejezet címét, így most a zenét is megmutatom nektek, amire alkotom, hogy megismerhessétek a hangulatot:
Mi a véleményetek róla? Bennetek milyen érzéseket kelt a dallam? Sokat jelentene számomra, ha megosztanátok ezzel kapcsolatban az élményeiteket. :)
Továbbá az alábbiakban láthatjátok, hogy az eddigi fejezeteket mely zenékre írtam:
1. fejezet: Two Steps From Hell - Nemesis
2. fejezet: Two Steps from Hell - Spirit of Champions
3. fejezet: Two Steps From Hell - The Fire In Her Eyes
5. fejezet: Phantom Power- Forbidden Path
Tehát mindent összevetve, a zenehallgatásnak hihetetlen hatása van a kreatív munkára és a képzelet szárnyalására. Hatalmas löketet tud adni, ha esetleg elakadtunk volna a munkában, és meg lehet általa teremteni a tökéletes hangulatot, hogy még kifejezőbben és életszerűbben tudjuk megjeleníteni az adott helyzetet és mi magunk is átéljük a karakterek érzéseit - mind írás közben, mind pedig az olvasás alkalmával.
0 megjegyzés