Elengedés
10:27
Elengedés.
Sokszor hallottam már ezt a
szót, és a tényleges, fizikális jelentését értettem is. De azzal sokáig nem voltam
tisztában, hogy lelki szinten ez mit is jelent. A romantikus filmek is teli
vannak ilyen szövegekkel, hogy el kell, hogy engedj, hogy boldog legyek, nem
láncolhatlak magamhoz, de itt is inkább csak a fizikai oldalát domborítják ki.
Megtörténik a tényleges elválás – legyen az költözés, szakítás vagy épp a halál
útján -, és ennyi. Az élet megy tovább, nem ragadhatunk le a múltban. Ez igaz,
de lelkiekben is rendeznünk kell a dolgokat ahhoz, hogy tényleg tovább tudjunk
lépni. Bennem is még csak nem olyan rég tudatosult, hogy bizony-bizony kellő
hangsúlyt kell fektetni erre a részre is, hiszen ha nem teszem meg, akkor
mélyen, lelkem egy sötét zugában ott fog kuporogni az összes ilyen emlék és
érzés, és általában a legrosszabb pillanatokban fognak kilépni a sötétségből,
amikor nem is számítok erre. Legtöbb esetben annyit teszünk, hogy szépen
besöpörjük a szőnyeg alá ezeket az érzéseket, és éveken keresztül cipeljük
magunkkal, végül már nem leszünk képesek többet elviselni. Pont ezért is fontos
időt szánni minél hamarabb, lehetőleg a fizikai elengedést követően a lelki
elengedésre is.
Sokféleképpen meg lehet ezt
tenni, kinek milyen módszer jön be, és hogyan tud a leghatékonyabban kapcsolatot
teremteni bensőjével, hogy feldolgozza mindezt. Nem meglepő módon számomra ebben
is az írás jelentette a megoldást. Igaz, nem juthattam volna el ide, ha nem
fejlesztem szellemem tudatosan, és nem olvasok rengeteget. Ebben Osho -
Intimitás című könyve segített a legtöbbet, hiszen az ő szavai bensőmben
megérintettek valamit, amely elindította ezt a folyamatot. Ennek köszönhetően felismertem azokat a hibáimat és
berögződött mintáimat, melyeket az évek során szinte minden alkalommal elkövettem
az egyes emberi kapcsolataimban. Amint erre ráeszméltem, szinte magától jött a
gondolat, hogy újraértékeljem az eddigieket, levonjam a tanulságot, és
elengedjem. Persze ez nem olyan egyszerű, mint a fizikai elengedés, hiszen
attól hogy valakivel már nem tartjuk a kapcsolatot, nem jelenti azt, hogy
sikerült lelkileg is leválnunk róla. Tehát szépen elő kell kotorni a szőnyeg
alól a régi sérelmeket, leporolni őket, és újra végigvenni az eseményeket. Meg
kell próbálnunk objektívnek maradnunk, hiszen nem akarunk újra elmerülni a
fájdalmas emlékekben, hanem meg szeretnénk érteni, hogy mit adott nekünk az a
kapcsolat. Mire tanított meg bennünket. Mert most már hiszem, hogy egy
kapcsolatban felmerülő probléma igazából tükröt mutat nekünk. Csak épp akkor,
abban a helyzetben, amikor ezt átéljük, nem vagyunk képesek ezt észrevenni és
tudatosítani magunkban.
Ezért is fontos, hogy ne a miérteket keressük, hogy a
másik miért bánt úgy velünk, vagy hogy miért alakult így a helyzet. Azt
kell megértenünk, hogy mit tanított nekünk, hiszen minden egyes kapcsolatunkban
tanulunk a másiktól, és mi magunk is tanítjuk valamire. Miután ezt felismertük,
utána szinte azonnal jön a megkönnyebbülés kellemes érzése, és ezzel együtt az
elengedés is megtörténik. Ha arra összpontosítunk, hogy mit akarunk elengedni,
akkor nem fog sikerülni, mivel amire gondolunk, az növekedésnek indul bennünk.
De ha arra figyelünk, hogy mire mutatott rá, és mit kaptunk általa, akkor
egyszerűen fog menni, szinte magától. Viszont az elengedéshez szorosan
kapcsolódik a megbocsátás is, önmagunknak és a másik félnek is egyaránt. Csakis
akkor tudjuk elengedni a negatív energiákat, melyeket ezek az eltemetett érzések
keltettek bennünk, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mindketten azt tettük akkor
és ott, abban a pillanatban, amely számunkra a legmegfelelőbb volt. Senkit sem
lehet okolni azért, amit tett, hiszen legjobb tudása szerint cselekedett.
Önmagáért.
Kicsit önzőn hangzik, de ez nem
rossz. Az önzés, egy igen érdekes szó, hiszen legtöbb esetben negatív vonzata
van, viszont ennek nem kellene így lennie. Mindenki számára önmagának kellene
az első és legfontosabbnak lennie. Sokáig én magam sem voltam ezzel tisztában,
ezért másokat állítottam előtérbe önmagam helyett, és hagytam, hogy
ezáltal boldogtalanságom egyre csak növekedjen. Nem értettem, hogy miért nem
vagyok boldog, amikor mindent megteszek a másikért, és az mégsem elég. De mára
már megértettem. Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, tisztában kell lennünk önmagunkkal,
az értékeinkkel, de ami a legfontosabb, szeretnünk kell önmagunkat. Mert ha szeretjük magunkat, akkor ezt a szeretetet másokkal is meg tudjuk osztani. De ez nem elég.
Legyünk a legfontosabbak önmagunk számára, hiszen ha boldogok vagyunk, a boldogságot meg tudjuk osztani másokkal is. Egyet viszont ne felejtsünk el! Ahogyan mi vagyunk önmagunk számára az elsők és legfontosabbak, úgy élnek mások is. Nem várhatjuk el, hogy más
számára mi legyünk az elsők, hiszen akkor bennük bomlana fel az egyensúly.
Tudatosítanunk kell magunkban, hogy egy ember csakis akkor szabad, ha önmagában
boldog, és ezt a boldogságot meg tudja osztani másokkal. Egy kapcsolatban –
legyen az baráti vagy szerelmi – a másikat nem kezelhetjük tárgyként. Nem
birtokolhatjuk, nem várhatjuk el, hogy önmaga helyett minket helyezzen előtérbe.
Vannak saját céljaik és álmaik, amelyek fontosak számukra a lelki béke eléréséhez.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy mi nem vagyunk fontosak. Mi is azok vagyunk, de önmaguk az elsők. Ezáltal nekünk sem szabad másokat magunk elé helyezni, és önvalónkat pedig
teljesen elnyomni. Így sosem lehetünk boldogok és kiegyensúlyozottak, hiszen saját
vágyaikat elfojtjuk, amely végül csak szomorúsághoz és lemondáshoz vezet. Így
viszont képtelenek leszünk boldogságot és szeretetet adni a másiknak, hiszen ez
hiányzik belőlünk.
Ezek alapján már teljes mértékben értem, hogy
korábban miért voltam boldogtalan, mivel csak üldöztem a szeretetet és másokat
kényszerítettem magamhoz, ahelyett, hogy magamban teremtettem volna meg azt.
Baráti és párkapcsolatokban egyaránt alárendeltem magam a másik félnek, hogy
kiérdemeljem a szeretetét, ezért cserébe pedig elvártam, hogy szeressen, és ő is mindent
megtegyen értem, ahogyan azt én is tettem. Jogosan érezhette, hogy indaként
észrevétlenül rátekeredtem – igazából saját tudtomon kívül -, és amikor már nem
bírta elviselni, vége lett. Nem kaptam több szeretetet vagy odafigyelést, amit
hatalmas csalódásként éltem meg, és azonnal el is taszítottam magamtól az
illetőt. Tárgyként húztam magamhoz, majd dobtam el. Viszont ezt már
felismertem, és ezáltal képes voltam a dolgok mögöttes értelmét meglátni, és
megérteni, hogy mit is tanított nekem egy-egy ilyen kapcsolat. Már megtapasztaltam, hogy milyen, amikor az
ember tiszta szívből adja a szeretetet, és válaszul azt is kapja. Nem kell és
nem is lehet kierőszakolni. :) Most már tudom, hogy nem szabad, hogy az ego
elvárásai béklyózta láncok között ítéljem meg a kapcsolataimat. A másik személy
szabad, nem köthetem magamhoz. Saját életútján és lelki fejlődésén dolgozik nap
mint nap, amely a legfontosabb egy ember életében. Ha megosztja velem a benne
rejlő szeretetet, akkor elkísérhetem, de beleszólni nem tudok. Nem akarhatok.
Mert nekem is meg van a sajátom. Így nem róhatok fel semmit a másiknak azért,
mert a saját útját járja. Örömmel és nyitottsággal kell fogadnom az együtt
töltött pillanatokat.
Szabadság. Szeretet. Boldogság.
Legyen önmagad számára ez a három szó a
legfontosabb, és tudatosítsd magadban, hogy más számára is ezek jelentik azt,
hogy önmaguk legyenek. Ha ezekkel tisztában vagy, akkor már semmi sem
tarthat vissza attól, hogy elengedd régi sérelmeidet, és végre boldog legyél a
jelen pillanatban. :)
0 megjegyzés