Egó vs Önvaló
9:13
Valószínűnek tartom, hogy mindannyian
kerültünk már többször is életünk során olyan szituációba, amikor kialakult egy
új helyzet, elsőre minden szép és jónak tűnik, de elkezdünk pörögni a dolgon és
elménk nekikezd folyamatosan köpködni fel a sötétség mélyéről a kifogásokat, és
a negatív végkimeneteleket. Nehéz az egó vad kirohanásait megfékezni, hiszen
mélyen bennünk gyökerezik mindaz, ami alapján ilyen reakciókat produkálunk. De
valójában mi is az egó? Nem más, mint személyiségünk,
amely gyermekkori események, élmények és tapasztalások alapján kialakult belső
mintáink összessége. Minden, amit abban a nagyon érzékeny és befogadó
állapotban magunkba szívunk, szépen elraktározódik bennünk, és megszületik
belőle bensőnkben egy kis lény, melyet egónak nevezünk.
Sokszor érezhetjük azt,
mintha két „ember” lakozna bennünk, és ezt pontosan ezért is gondoljuk. Minden
egyes tudatosan fel nem dolgozott eseménnyel ezt a kis lényt tápláljuk, mely
lassan elnyomja valódi énünket. Nem lehet rá azt mondani, hogy egy gonosz kis ellenség, hiszen a múlt eseményei alapján kialakított reakciókkal csak védeni szeretne minket a maga módján, de nem veszi észre, hogy ezzel csak nagyobb káoszt teremt bensőnkben. Biztos vagyok abba, hogy sokan éreztük már azt
egyes helyzetekben, hogy „ez nem is én
vagyok”, vagy hogy „nem is értem, hogy miért csináltam ezt”. Azért, mert az egó
vette át a hatalmat, és amikor kialakult egy olyan helyzet, amihez hasonló már
történt korábban, akkor elővette a sötétben őrizgetett kis ládikából az ehhez a
szituációhoz „pontosan” illeszkedő mintát, és aszerint cselekedett. Az egó nem
veszi figyelembe az adott helyzetet, hogy itt mások a személyek, a hely és az
idő. Nem tesz különbséget, mivel hasonló már történt, akkor erre is „így kell”
reagálni. Ez a kis lény nem a mostban, a jelen pillanatban él, hanem a múlt
információit vetíti ki a jelenre. Sajnos sok esetben ezt tudatosan észre sem
vesszük, hiszen számunkra is ez a „logikus”, mivel készen a kezünkbe kapjuk a „tökéletes”
reakciót. Erre egy nagyon jó példa lehet a megbocsátás, amikor el akarjuk
engedni a rossz érzéseinket másokkal szemben. Valós belső énünkből indul ki ez az
érzés, hiszen tudatosan megértettük, hogy erre van szükségünk a
továbblépéshez a boldog és kiegyensúlyozott élet felé. Kellemes érzés tölt el
bennünket, de amit ez megfogalmazódik bennünk, szinte azonnal felüti fejét
elménkben az egó ellenállása, és meghúzza a vészharagot. Főleg ha azt
tervezzük, hogy leülünk az illetővel személyesen átbeszélni a dolgot, vagy ha
ez nem lehetséges, akkor megírjuk üzenetben a gondolatainkat. Mi lesz, ha ő nem így gondolja? Mi van, ha
beszélni sem akar velem? Valószínűleg nem kell bemutatnom senkinek az ilyen
belső őrlődő párbeszédeket, melyeknek a vége legtöbb esetben az lesz, hogy
inkább nem teszünk semmit. És persze van egy bűvös mondat, ami azonnal
meghátrálásra készteti az egót: Mit fog
gondolni rólam? Ez az kis benső lényünk legnagyobb félelme, hogy mit
gondolnak róla mások. Ekkor pedig azonnal vízözönként zúdítja ránk a különféle
összeesküvés-elméletek és az önmarcangolás hangjait, hogy a másik biztos ezt és
ezt gondolja majd rólunk, ezért inkább bele se kezdjünk. De legtöbb esetben ez
nem így van, csak az egó beszéli be nekünk. 
Merjünk őszinték lenni, és
megismerni a másik véleményét, mert az esetek nagy részében annak az
ellenkezője derül ki, amit negatívan gondoltunk. Csak a félelmeinket vetítjük
ki a másikba, pedig sokkal jobb bátornak lenni, és megkérdezni, mintsem
szorongással táplálni tovább az egó berögződött mintáit. És ez csak egyetlen
példa volt, az élet számtalan területén találkozhatunk ehhez hasonló
kellemetlen önmarcangolással és belső párbeszédekkel, melyeket az önvalónkat
elnyomni vágyó kis egó-lénnyel folytatunk le minden egyes alkalommal. Viszont
azt tudnunk kell, hogy nem ítélhetünk meg egy személyt vagy egy új helyzetet
egy régi és eltemetett sérelmünk alapján, amihez a jelennek igazából nincs semmi
köze! Vagy az is lehet, hogy a személy ugyan az – csak hogy az előző példánál
maradjunk -, de az idő múlásával ő is változott, ahogyan mi magunk is. Adjuk
meg az esélyt a jelen pillanatnak, és engedjük el a régi negatív érzéseket és
félelmeket. Meg kell tanulnunk először is kordában tartani az egónkat ahhoz,
hogy ilyen helyzetekben tudatos döntést tudjunk meghozni. A következő lépés
pedig ezeknek a belső mintáknak a felülvizsgálata és felszámolása, hogy a
jövőben ne alakulhasson ki több ilyen helyzet. Figyeljünk arra, hogy mindig a
jelen helyzetnek megfelelően ítéljük meg az eseményeket és személyeket, nem
pedig a múlt árnyékából. Ennek elérésére pedig legalkalmasabb a meditáció, amikor is lecsendesítjük
elménket, elengedjük cikázó gondolatainkat és befelé figyelünk igazi önvalónkra.
Ilyenkor vagyunk képesek érzelmileg eltávolodni a történtektől, és racionálisan
végiggondolni az eseményeket. Nem a miérteket kell megtalálni, hanem hogy mit
tanulunk belőle, vagy hogy milyen pozitív hatással lesz ránk. Bízzunk
önmagunkban, és abban, hogy az Univerzumtól azt kapjuk, amire igazán szükségünk
van. :)
0 megjegyzés