Alkotni, de hogyan?
9:57
Biztos mindenkivel előfordult már,
hogy ugyan meg volt az alkotási vágy, teli energiával le akar ülni írni, de… Megnyitja a szövegszerkesztő programot, esetleg még pár billentyűt le
is üt, aztán paff – elszáll az ihlet, és hirtelen minden fontosabbnak tűnik.
Szörfözni a neten céltalanul, lecsekkolni percenként a közösségi oldalakat,
órákat tölteni azzal, hogy zenéket találjunk az íráshoz, takarítani,
telefonálni vagy épp számítógépes játékokkal játszani. Ismerős? Nálam a két leggyakrabban előforduló
tevékenység a zenekeresés – amire legalább önmagam megnyugtatásképp rá tudom
mondani, hogy de hiszen a regényemhez kerestem inspirációt -, és a játék. És
persze miután végeztem ezekkel a figyelemelterelő, kényszertevékenységekkel,
sok esetben haragszom magamra, amiért órákat pazaroltam el ahelyett, hogy írtam
volna. De igazából az esetek nagy részében mindig így végződik egy-egy időben
fixen eltervezett íróprogram. Valamiért nem megy olyankor, amikor előre
meghatározott időpontban akarok írni. De akkor mégis hogyan és mikor lehet
írni? Be lehet ezt egyáltalán határolni, hogy milyen módon alkotunk? Reggel
vagy este? Otthon saját kis kuckónkba zárkózva, vagy egy forgalmas kávézóban?
Egy ideig én is megpróbáltam keresni
a tökéletes helyet és időpontot az íráshoz, de persze a fentiek alapján soha
nem jött össze. Mindig úgy gondoltam, hogy majd valami kis nyugis zugban
meghúzva magam, ahol nem zavar senki, ott fognak jönni a gondolatok. De nem így
történt. Volt, hogy direkt el is terveztem, hogy akkor a hétvégémet csak
írással fogom tölteni, de valahogy nem tudtam odakényszeríteni magam a gép elé. Vagy ugyan leültem, de nem a regényemmel foglalkoztam, szinte
azonnal elkalandoztak a gondolataim és jöttek a figyelemelterelő dolgok. Ezért
most már nem is próbálkozok azzal, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb alkalmat
az írásra. Rájöttem, hogy szinte bárhol és bármikor tudok írni, amikor érzem,
hogy a gondolatok kikívánkoznak belőlem. Ilyenkor nem szabad elfojtani őket. :)
Bár sajnos sokszor ez nem annyira megoldható, mivel a munkahelyemen nem
valószínű, hogy díjaznák, ha hirtelen előkapnék egy jegyzetfüzetet és lázasan
ontanám magamból a sorokat. De ezt a problémát is sikerül többnyire áthidalni.
Én is a zenére alkotók társaságát erősítem, ezért módszeresen kerülöm az olyan
zenéket, amik beindítanák a fantáziámat, valamint próbálok nem a történetre
gondolni ilyenkor. Viszont amint kilépek a cégtől, szabad utat engedek a
gondolatok szárnyalásnak :)
Rengetegszer
megesett már velem, hogy utazás közben - reggel-este 1-1 órát ingázok a munkahelyem
és a lakásom között - feltettem a fülhallgatót, előkaptam a füzetemet és
teljesen kizártam a külvilágot. Szerencsére ez nagyon megy, ilyenkor felőlem
még egy háború is kitörhetne, nem valószínű, hogy észrevenném. Persze ennek is
meg van a hátránya, mivel az átszállások és egyéb külső hatások megzavarhatnak,
vagy épp elfelejtek leszállni, mert annyira belefeledkezem az írásba. De van,
hogy ilyenkor sem tudom letenni. Annyira belemerülök, hogy még séta közben is
írok, vagy leszállva a buszról leülök a megállóba, és addig folytatom, amíg a
gondolamenet végére nem érek. :) Lehet, hogy a környezetem emiatt furcsán néz
rám, de igazából nem érdekel. Aki még nem írt ilyen átszellemülten, az soha nem
is fogja megérteni, hogy egy író ilyenkor mit érez.
Ami
nálam hiányzik, az a rendszeresség, leginkább a fentebb említett esetek miatt.
Nem tudom egyszerűen behatárolni, hogy akkor naponta vagy kétnaponta egy
bizonyos időintervallumban írni fogok. Ugyan az utóbbi időben próbálok
odafigyelni, hogy havonta egy fejezetet befejezzek, de nem mindig sikerül. Van,
amikor egy-egy rész megírása egy kis pihentetést igényel, vagy egy nagyobb
lélegzetvételű kutatómunkát. Úgy gondolom, hogy nem feltétlen veszíti el az
ember a történet fonalát nagyobb időszakok kihagyásával sem – legalábbis saját
tapasztalatom ezt mutatja. Már tíz éve dolgozom a mostani regényemen, de egyetlen
pillanatra sem veszítettem szem elől a történetet, sőt, egyre inkább az
erősödik bennem, hogy kellett ez az idő ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most
vagyok. Teljesen másképp gondolkozom, mint amikor tiniként elkezdtem írni, és a
munkám javára vált az eltelt idő, és így már egy letisztultabb és komolyabb alkotást tudhatok a
magaménak. Az évek során megérett bennem a történet, melyet most már szinte
zavartalanul és könnyedén tudok folytatni.
Lehet,
hogy nem a legjobb módszer, ami alapján dolgozok, de nekem az utóbbi időben
működött. :) Nálatok hogy megy az alkotás? Találtatok egy bevett módszert, ami
alapján összeszedetten és kidolgozottan tudtok írni?
0 megjegyzés