Egész-ség ღ.´ `.☆ avagy test és lélek kapcsolata
2:56
Annyira természetesnek veszünk mindent amink van,
és itt nem feltétlen az anyagi dolgokra gondolok. Testünk adottságai, hogy
látunk, hogy hallunk, hogy érzünk illatokat és az érintést. Egész lényünket,
hogy vagyunk, hogy lélegzünk, hogy képesek vagyunk járni és beszélni. Ha
teljesen egészségesen születünk, akkor számunkra ez az alap, a normális és bele
sem gondolunk, hogy ez maga egy nagy csoda. Életünk során annyiféleképpen
mérgezzük testünket, akarva-akaratlanul is, leginkább tudatlanságunkkal. Nem
ismerjük fel ezt a hatalmas kincset, melynek birtokában vagyunk. Csak akkor
kezdünk el kapkodni és mindenféle mesterségesen előállított kezelést felkutatni,
amikor már késő, testünk meghúzta a vészharangot, melyet fájdalom kíséretében
adja tudomásunkra. Ekkor gyors tűzoltás gyanánt teletömjük magunkat temérdek
szerrel, amik ugyan - jó esetben –
megszüntetik a tüneteket, de a probléma gyökerét – hogy elhanyagoljuk testünket
– nem oldja meg. Miután pedig elül a vész és minden lecsendesedik bensőnkben,
újra visszatérünk tudattalan önromboló életvitelünkhöz. Ugyan a betegség alatt
nagy bőszen megfogadjuk, hogy csak ezen legyünk túl, és utána minden másképp
lesz, viszont amint megszűnik a fájdalom teljesen elfeledkezünk korábbi
önmagunknak tett ígéretünkről, és marad a megszokott „rend”. Ennek okán
hosszabb-rövidebb idő elteltével újra és újra lejátszódik ez a drámai jelenet
bennünk, mintha egy régi videokazettát tettünk volna be a lejátszóba, de az
mindig beakad és újraindul egy bizonyos ponton.
Meddig akarjuk ezt folytatni? Addig, amíg már
olyan komoly és visszafordíthatatlan következményei nem lesznek, melyek örökre
megkeserítik életünket? Rengeteg olyan
ember él a világon, akik mindent megadnának azért, hogy a helyünkben
legyenek, mi - „egészségesek” – pedig rájuk nézve csak sajnálatraméltó
szerencsétlen embereket látunk, akikkel jól elbánt az élet. De valóban így van
ez? És nekik? Egy beteg ember számára az egészségesek lehetnének a jó példák,
hogy ez a megfelelő állapot, és mindent meg kell tenniük azért, hogy ezt – újra
– elérjék. Fordított esetben pedig arra mutat rá a helyzet, hogy legyünk
hálásak azért, hogy nem vagyunk betegek, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt
annak érdekében, hogy megtartsuk ezt az állapotot.
Ennek alapján mondhatjuk mi magunkat
egészségesnek? A napokban értettem meg ennek a szónak a valódi értelmét. Ilyen
esetekben csodálkozom rá, hogy milyen szép és kifejező nyelv is a magyar. Egész-ség... vagyis teljes, egész, egység – ez mind benne rejlik ebben az egy
szóban. Több összetevőből épül fel, melyeknek egységet kell alkotniuk, egy erős
kapcsolódást, hogy megfelelően működjön. Testi és lelki egység, harmónia és
egyensúly, amire szükségünk van. Ugyan más-más szükségleteik vannak, másképp
kell bánni velük, mégis hihetetlenül szoros összefüggés van közöttük. Az egyik
betegsége – vagy inkább rendellenessége – erőteljesen kihat a másikra is, ennek
okán visszafelé is igaz, hogyha rendben van az egyik, akkor az feljavítja a
másikat. És itt meg kell jegyeznem egy újabb érdekességet, melyet először egyik
kedves mentorom, Louise L. Hay könyveiben olvastam kicsit másképp. Most már
értem, hogy miért nem szereti a betegség szót, és inkább használja helyette a
rend-ellenesség kifejezést, mivel az, hogy nem törődünk testünkkel vagy
lelkünkkel az egység, a rend ellen való viselkedés megnyilvánulása.
Fontos megértenünk és felismernünk, hogy testünk
nem csak egy élettelen burok, amely lelkünk hordozójául szolgál, hanem egy
önálló, élő organizmus, amely érez és reagál a lélek megnyilvánulásaira,
valamint a környezete változásaira. Egy igen erős szövetségesünk – lehet -, aki
segít közvetíteni közvetlen közegünk felé gondolatainkat, mozdulatainkat és
érzéseinket. Viszont ha nem bánunk vele jól, akkor ez a kapcsolat meggyengül.
Amennyiben nem figyelünk oda, hogy testünk mit szeretne közölni velünk, akkor
ütik fel fejüket a rend-ellenességek, melyek két-ségbe taszítanak bennünket –
kettéválik, amely összetartozna, kibillentve ezzel egész lényünket
egyensúlyából. Saját magamon is észrevettem azt a nagyon rossz habitust, hogy
csak akkor figyelek oda egészségemre, amikor már beütött a baj. Testem
folyamatosan jelzett, mégis valamiért elnyomtam kiáltásait, így szinte süket
fülekre talált mondanivalója. Nem akartam észrevenni kódolt üzeneteit, inkább
vaknak tettettem magam – vajon miért is fáj sokszor a fülem, és miért lettem
szemüveges? Ezek ismeretében már nem is olyan nagy talány… Követtem ugyan azt a
berögzött irányt, amelyről azt gondoltam, hogy a legjobb számomra, pedig csak
az önpusztításhoz vezet, és nem akartam irányt változtatni. Csodálkozom, hogy
kétszer kellett műteni a térdem, majd az elmúlt két évben annyiszor kiment a
bokám, hogy végül azt is operálni kellett? Mondhatjuk, hogy testem a másik
irányba akart menni, én viszont makacsul, ellenállva ragaszkodtam a
megszokásaimhoz. Hogy minden úgy jó, ahogy van, és mégis mekkorát tévedtem! 
Tegnap
és ma is igen erőteljesen feljött ez a téma, ezért is írok most róla. Az írás
folyamata segít tisztázni a gondolataimat, és közben fantasztikus
felismerésekre teszek szert. Visszaolvasva pedig a teljes kép tárul elém :) Mostani eszmefuttatásom egyik alapja az a könyv, amelyet még előző év
novemberében vagy decemberében vettem meg, viszont egészen mostanáig nem
kezdtem el olvasni. Most jött el az ideje, ebben már nem kételkedem. Buda László – Mit üzen a tested? című műve
szinte azonnal magával rántott, mint egy erőteljesen kavargó örvény, mely
felrázott mély álmomból. Az ő szavai ébresztettek rá, hogy a test nem egy
tárgy, amit csak használunk, annál sokkal több és értékesebb. Még nagyon az
elején járok, de ha már az első húsz oldal is ekkora hatást gyakorolt rám,
akkor mi lesz a folytatásban? Izgatottan várom, és nyitott vagyok az új nézetek
befogadására.
A másik meghatározó élményt egy aranyos kis videó
nyújtotta egy csöppségről, aki akkor látta először anyukáját teljes valójában,
amikor feltettek rá egy erős szemüveget. Könnyekig hatódtam ez alatt a fél
perces kis jelenet alatt, majd pár perccel később elkezdett bennem munkálkodni
mindaz, amelyet most leírok Nektek.
Belegondoltam, hogy mekkora öröm az, hogy
valaki egészséges, és hogy ezért hálát kellene adnunk nap mint nap. Hiszen azzal,
hogy megbetegszünk nem csak magunknak ártunk, hanem azoknak is fájdalmat
okozunk, akik szeretnek bennünket. Félelemmel vegyes aggódás tölti meg
lelküket, ezáltal az ő egyensúlyuk is megbomlik. Ezek alapján nem csupán
önmagunk egységének megőrzése érdekében fontos figyelnünk egész-ségünkre, hanem
szeretteink miatt is. Jó esetben elegendő egy könyv, és egy megható videó is
arra, hogy felismerjük testünk igazi értékét, és lényünk egy-ségének
fontosságát. Soha nem késő felismerni ezt, és tenni azért, hogy újra
megélhessük lényünket teljes, egész és tökéletes formájában. :)
Kezdetnek figyeljük testünk minden apró
rezdülését, üzenetét és jelét, hogy jobban megértsük. Bánjunk szeretettel és
kellő odafigyeléssel testünk minden egyes részletével, úgy, mint ahogy azt egy
számunkra kedves személlyel tennénk. A választás a mi kezünkben van: maradunk a
tudatlan önromboló életmódnál, fájdalmat okozva ezzel magunknak és
szeretteinknek egyaránt, vagy inkább belépünk a tudatos élet boldogsággal,
egészséggel és lehetőségekkel teli csodálatos világába, amely hatalmas pozitív
irányú változást eredményez életminőségünkben már az első lépések megtételével!
És ez a változás nem csak ránk lesz hatással, hanem a környezetünk is
hasonlóképpen fog reagálni, hiszen minden és mindenki, amivel csak érintkezünk,
tükröt tart nekünk, és bensőnk visszatükröződését mutatja.
0 megjegyzés