Az idő illúzió

8:39


Egy kissé hosszú idő telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, de ez a nagyobb lélegzetvételű csend kifejezetten hasznos volt. Belevetettem magam egy nagyobb volumenű kutatómunkába, mind a regényem megformálása, mind pedig saját írói készségem fejlesztése terén. Egyre tisztábban látom magam előtt, hogy mit is szeretnék kihozni ebből a történetből, ehhez viszont rengeteget kell még fejlődnöm.

Az elmúlt pár hónap során állt csak teljesen össze a fejemben a világ, amelyet fel szeretnék építeni. Mikor elkezdtem írni tíz évvel ezelőtt, akkor még nem voltak ilyen jellegű elképzeléseim, csak le szerettem volna írni mindazt, ami megfogalmazódott bennem. Persze eléggé befolyásolt egy akkori kedvenc sorozatom, és nagyon is arra hajazott a történet. Azóta viszont már teljesen átalakult és elkezdte a saját útját járni. A főszereplő majdhogynem az életem része lett, szinte nincs is olyan hosszabb időszak, amikor egyáltalán ne kattognék a folytatáson. Vannak olyan napok, amikor rám tör egy érzés, megfogalmazódik bennem egy gondolat, és akkor azonnal le kell írnom, nem számít, hogy hol vagyok, és mit csinálok épp. Metrón, buszon, séta közben. :) Legutóbb olyannyira belemerültem az írásba, hogy a mozgó járművön, macskakaparással ontottam magamból a sorokat, majd miután le kellett szállnom, leültem a buszmegállóba és írtam tovább. Egyszerűen nem tudtam és nem is akartam abbahagyni. Amint úgy éreztem, hogy kijött belőlem ami kikívánkozott, elégedetten tettem a pontot az utolsó mondat végére és kellemes érzés kerített hatalmába. Viszont sajnos megesett már az is velem, hogy ha jött egy ötlet, de nem adtam utat a gondolatok áradatának, akkor később elfelejtettem. Lehet, hogy pont azzal a kósza elgondolással hidalhattam volna át egy már régóta meglévő akadályt, de mivel akkor nem írtam le, elillant örökre.

Amikor pedig nem jönnek a gondolatok, olvasok. Több könyvet is szimultán – ami tudom nem mindig a legjobb ötlet, de egyik sem olyan jellegű, hogy ne lehetne letenni, majd később újra felvenni a fonalat. Az egyik legértékesebb könyv, amely nemrég került a kezembe – szimplán csak másfél évet vártam az előjegyzésre – nagy hatással van rám. Rengeteg hasznos információval lát el, amely segít abban, hogy kissé összeszedettebben rendszerezzem az alkotói munkát, és magát az írás folyamatát. Egyfolytában megerősítő visszacsatolásokat kapok ettől a műtől, többféle módon is. Vagy bólogatva olvasom, hogy „igen, igen, én is pontosan így csinálom”, vagy a még meglévő kétségeimet oszlatja el egy-egy mondattal, vagy idézettel, melyek közül az alábbi tetszett a legjobban:

„Művésznek lenni ezt jelenti: nem méregetni és nem számlálni, érlelődni, mint fa, amely nem sürgeti nedveit, s nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy talán már el sem jön a nyár. Eljön az. De csak a türelmeseknek jön el.” 
– Rainer Maria Rilke

Sokszor felmerült bennem a kétely a készülő regényem kapcsán, mivel ahogy már korábban is említettem, tíz kerek hosszú éve írom. Emberi mércével belegondolva rengetegnek hat, de ha írói szemmel nézem, akkor valójában nem sok. Ezt azért merem most már ilyen magabiztosan kijelenteni, mert látható a változás. Az eltelt idő csak megerősítette bennem a megírása iránti vágyat, valamint folyamatosan csiszolta a történetet, mint lassú folyású  patak a meder alján rendületlenül ücsörgő kicsiny kavicsot. 

Az elmúlt időszakban a gondolkodásmódom is rettentően megváltozott, és ezt is három nagyon hasznos könyvnek, és néhány olyan embernek köszönhetem, akik az utóbbi időben közeli kapcsolatba kerültek velem. Megtanultam a pozitív gondolatok hatását, és hogy ezzel egy olyan erő van a kezemben, amivel bármit megvalósíthatok. Minden találkozás és minden elválás – valamint az újra egymásra találás – is egy-egy üzenetet, tanítás hordoz magában. Végig kell gondolnunk mindazt, amit az adott kapcsolat adott nekünk, és azt is, amit mi adtunk a másiknak. És ezen – sokak számára még mindig  rejtett - tanítások felismerése a legszebb, amely hatalmas mennyiségű energiával képes feltölteni az embert. A vonzás törvénye alapján mi magunk teremtjük meg saját világunkat a gondolataink által. Ez pedig egy író számára többszörösen is igaz, mivel nem csak saját, de elképzelt önmagunknak is megannyi világot teremtünk történeteinken keresztül. Hasonló elgondolást fogalmaz meg az alábbi idézet is:

„Regényem alakjai saját meg nem valósult lehetőségeim. Ezért kedvelem egyformán valamennyit, ezért keltenek bennem egyformán ijedtséget. Mindegyikük átlépett egy határt, amit én magam elkerültem. Épp ez az át nem lépett határ… vonz. Azon túl kezdődik a nagy titok, amit a regény keres. A regény nem a szerző gyónása, hanem annak kutatása, amit az emberi élet jelent abban a csapdában, amivé a világ lett.”
- Milan Kundera

Ugyan egy kissé borúlátóra sikeredett a gondolat vége, de abban igazat adok, hogy egy író – bár lehet, hogy csak a magam nevében beszélhetek – a regényei által újabb és újabb valóságokat teremt meg igazából önmagának. Habár a való életben megélni nem tudja, vagy nem is akarja, viszont egy-egy elképzelt világban korlátok és kétségek nélkül átélheti mindazt, amely tudatalattija mélyén szunnyad.
Mindent összevetve termékenynek nevezném az elmúlt időszakot, mivel mint ember, és mint írónő rengeteget fejlődtem, és számos olyan benyomással és felismeréssel gazdagodtam, melyek mély nyomot hagyva bennem előrelendítettek elhivatottságom terén. Ezek után nem sürgetem magam, mivel a mondás is úgy tartja: „Jó munkához idő kell”. Minden okkal történik, az is, ha épp nem tudok úgy haladni az írással, mint ahogy szeretnék, mert akkor ez azt jelenti, hogy előbb meg kell tapasztalnom valamit ahhoz, hogy folytatni tudjam.

P.S. A folytatás hamarosan következik :)

Share This Story

Tags:

"Put your heart, mind, and soul into even your smallest acts. This is the secret of success."- Swami Sivananda

0 megjegyzés

Üzemeltető: Blogger.